
Az EGYBEN LÉT EGYESÜLET 2021-ben alakult. A megalapításban jelentős szerepet játszott az a saját megfigyelésünkön alapuló és saját környezetünkben tapasztalt általánosan jellemző tendencia, mely az emberek egymástól való egyre elszeparálódását mutatja. Megfigyelésünk szerint az emberek nemcsak egymástól, hanem az életet adó Természettől is eltávolodni látszanak, melyre sok esetben csak a mértéktelen fejlődés, nyersanyag és energia bázisaként tekintenek. Az emberek egység iránti igénye előjön, amikor valamilyen közös ügy érdekében cseleksznek, vagy egymásra vannak utalva valamilyen pl. természeti katasztrófa, járvány stb. esetében. Azonban ugyanez jellemző a mikrokörnyezetünkben történő eseményekre is, pl. családi vagy baráti kapcsolatokban, vagy önmagunkkal való kapcsolatunkra. A tapasztalatunk az, hogy felfokozott helyzetek, trauma elmúltával, megoldásával jellemzően visszarendeződés történik a korábbi állapotba. Az egyik fő célunk így fogalmazódott meg, azaz egy olyan közösségi érdek szolgálatába állni, mely az előbb említett szeparálódási folyamatot visszafordítja és pont a másik pólust erősíti, erre utal egyesületünk megnevezése is az Egyben Lét. Az embernek, ha jó a kapcsolatuk az őt körülvevő világgal, beleértve önmagukat is, akkor ez gondolataikban, érzéseikben és cselekedeteikben, ténykedéseikben mutatkozik meg, egyensúlyban van.
Egyesületünk megfogalmazott néhány olyan fontosabb célterület, ahol tevékenységeinkkel a közösség formálást elképzeltük.
Célunk olyan közösség létrehozása, mely tevekénységével és programjaival eljuttatja az emberekhez a létezés örömének érzését, elősegíti az emberek tudatos jelenlétének fenntartását. Célunk, hogy minél szélesebb társadalmi kör átvegye és továbbadja az „itt és most” életérzést, mely lehetőséget nyújt az embereknek, hogy megtalálják a mindennapi tevékenységeik végzésében a létezés és alkotás örömét.
Testünk és lelkünk jólétét célzó foglalkozások népszerűsítése: egészséges alapanyagokból „szívvel lélekkel” elkészített étkezési kultúra közvetítése, alternatív rekreációs, egészség megőrző testmozgás módszereknek terjesztése – a mozgás és testünk energia áramlásainak összehangolásával.
A hazánkban található hagyományos művészi alkotások védelme, őseink alkotó szellemiségének továbbadása, ezzel összefüggésben figyelemfelhívás a közvetlen környezetünkben létrejött értékek megóvására, a közösségi lelkiismeret erősítésére. A helyi közösségi tagok ismeretterjesztésen keresztül motiválása a hiányzó szolgáltatások és egészséges termékek piaci megjelenítésében.
Ember és természet kapcsolatának harmonizálása, szülőföldünk a Kárpát-medence természeti értékeinek ismeretterjesztése, megvédésével kapcsolatos programok népszerűsítése, természetvédelmi kultúra fejlesztése és ápolása, az értékek fenntartható felhasználásának közvetítésével.